Alkalmazási területek
 
 

Kereskedelem

Kereskedelmi mérlegek  

A kereskedelmi mérlegelésnél, - mint általában a mérlegtechnika minden területén - mára a tisztán elektronikus megoldások váltak meghatározóvá. A kereskedelmi tevékenység során napjainkban leggyakrabban használt mérőeszköz a bolti árszorzós mérleg, mely a tömegegységre meghatározott ár bevitele után a fizetendő végösszeget is kijelzi, illetve árcímkére nyomtatja. A nagyobb bevásárlóközpontokban működő mérlegek manapság gyakran hálózatban üzemelnek, így a termékek egységárainak változásai napról-napra központi adatbázisból frissíthetők.
A korszerű megoldások láttán nem szabad elfelejtenünk, hogy a mérlegek a kereskedők legősibb eszközei. Előbb jelentek meg, mint maga a pénz, és gyakorlati szerepük mellett egyúttal szinte minden kultúrában elvont szimbólummá váltak. Az árucsere és értékesítés során a pontos elszámolásra irányuló törekvések vezettek a mérlegek és a mérésügy folyamatos fejlődéséhez.

Az elhunyt szívének megméretése (egyiptomi papirusz). A mérleget Anubis kezeli, Thoth pedig az eredményt jegyzi fel.

Mandulaszüret
(Bábur Náme miniatúrák)

A kereskedelmi forgalomhoz kötődő mérlegelés évszázadok óta állami felügyelet alatt áll. A mértékek és mérőeszközök hitelesítése napjainkban is akkreditált szervezetek joga és feladata. A Mérésügyi Törvény (és a végrehajtásról kiadott 127/1991. (X. 9.) Korm. rendelet ) értelmében minden olyan nem-automatikus működésű mérleget hitelesíteni kell

  • amely tömeg meghatározására szolgál
  • kereskedelmi ügyleteknél,
  • vám, illeték, tarifa, adó, bírság, díj vagy hasonló típusú fizetéseknél,
  • jogszabályok vagy más szabályok alkalmazása, illetve szakértői vélemények bíróság részére történő adása során,
  • gyógyszerek és gyógyhatású készítmények gyógyszertárban történő előállítása, valamint az orvosi és gyógyszertári laboratóriumokban végzett analízisek során,
  • amely a mért tömeg alapján az ár meghatározására szolgál, az áruk fogyasztók részére történő előrecsomagolása, illetve egyéb módon történő közvetlen értékesítés során

A hitelesség érvénytartama egységesen 2 év, ezután a mérleget újból hitelesíteni kell.

Bolti árszorzós mérlegek

A különböző mérlegtechnikai termékcsoportokat tekintve talán a bolti árszorzós mérlegek készülnek a legnagyobb darabszámban világszerte. Nem véletlen, hogy a gyártás túlnyomó része Távol-keleten zajlik.
Az árszorzós mérlegek nevüknek megfelelően lehetővé teszik a mért tömeg egységárral történő szorzását, és a fizetendő összeg kalkulációját. A kijelzőn egyszerre jelenítik meg az aktuális súlyt, az egységárat és a végösszeget. Mivel az előírások szerint a vevőnek is látnia kell a megjelenített értékeket, szinte mindig kettős kijelzéssel rendelkeznek: eladó és ügyfél oldali kijelzővel. A kijelző sokszor tornyos kivitelű. Többnyire lehetőség van az egységárak azonosítókkal történő eltárolására (ún. PLU-k), melyek használat közben könnyen és gyorsan előhívhatók.
Cégünk elsősorban az EXCELL árszorzós mérlegeit forgalmazza, melyek az évek során rendkívül megbízhatónak bizonyultak. (Saját szerviz statisztikánk szerint az Excell minden általunk ismert nyugati márkát felülmúlt megbízhatóság tekintetében.)

FD-110 árszorzós mérleg
részletes ismertető
FDP-110 (oszlopos változat)
részletes ismertető
Előcsomagolásra szolgáló hiteles mérlegek címkenyomtatással

M-15D-SPC

Különösen az élelmiszerkereskedelemben gyakori igény, hogy az előcsomagolt termékeket mérlegelés után tömeget, egységárat és árat tartalmazó címkével kívánják ellátni. Az előcsomagoláshoz a Mérésügyi Törvény értelmében hiteles mérleget kell alkalmazni.
Az Emalog Kft. ilyen alkalmazásokra a Mettler MIRA mérlegcsaládját kínálja. Az M-XXD-SPC előcsomagolásra általánosan ajánlott pulti kompakt mérleg, melyet szoftvere alkalmassá tesz a súlyérték adott PLU-hoz rendelt egységárával történő szorzására, és a kapott adatokkal etikett nyomtatására. A címke grafikai formátuma programozható.

A mérleg használatát könnyíti az automata csomagolási üzemmód, amelyben nincs szükség adott PLU ismételt megnyomására, ugyanis a mérlegre helyezett áru etikettjét a mérleg - nyugalomba kerülése után - automatikusan nyomtatja.
Ennek a típusnak a használata olyan helyeken terjedt el, ahol nagy megbízhatóságú és gyors előkészítő mérlegekre van szükség, pl. csemege pult.

Újszerű alkalmazások a vendéglátóiparban: standolómérleg

A vendéglátóipari létesítmények gyakran jelentkező igénye, hogy szeretnék az italpultoknál történő standolást gyorsabbá és megbízhatóbbá tenni. A rövidital készlet követése mellett a hordóból csapolt sör illetve üdítő mérése is gyakori feladat. Bár ez utóbbi esetben az átfolyásmérő műszerek alkalmazása terjedőben van, ezek pontossága messze elmarad a mérlegekkel elérhető pontosságtól. Emellett tisztántartásuk nehézkes, és további hátrányuk, hogy nem szolgáltatnak azonnali információt a sörcsapra csatlakoztatott hordó kezdeti töltöttségéről.
Cégünk a vázolt probléma megoldására olyan új termékeket fejlesztett ki, melyek kifejezetten hordók folytonos szintkövetését szolgálják. Ezek alapja az Ypsilon hordómérő platform, melyet vagy egy közvetlenül leolvasható kijelző műszerhez csatlakoztathatunk, vagy egy többcsatornás digitalizáló és adatrögzítő egységhez, mely "feketedobozként" rögzíti a csapolás adatait. Az adatrögzítővel egybeépített változat az idővel és dátummal eltárolt csapolási görbéknek köszönhetően lehetővé teszi a hordók szintjének időpont szerinti visszakeresését.

Ypsilon-100 hordómérleg
részletes ismertető
Az adatok megjelenítése web-böngészőben
részletes ismertető
Nyomtatás
© Copyright Emalog Kft.
webmaster@emalog.hu
 
Kalibráló súlyok Nyomatékmérés Darumérlegek Hordozható mérlegek Másodkijelzők Adatgyűjtő rendszerek Részegységek Nyomtatók Folyamatirányítás Kiegészítők Járműmérlegek Ellenőrző mérlegek Robbanásbiztos rendszerek Szoftverek Mérlegcellák Mérlegműszerek Kereskedelmi árszorzós mérlegek Padlómérlegek Asztali mérlegek Precíziós mérlegek